Interjú B. K.-val

1. Le tudnád-e írni azt az érzést, amit akkor éreztél amikor megtuttad, hogy elveszítetted szeretteted?   

Kedves Évám!

Nehezemre esik a kérdéseidet megválaszolnom, mert a családunkban történt haláleset még nagyon mély fájdalmat idéz elő bennem. Az Édesanyám 2 éve március 13.-án ment el közülünk, viszonylag hosszú daganatos betegség után. Fontosnak érzem a témát ezért kész vagyok válaszaimmal támogatni a felvetésed, mivel egy ilyen esemény során az “élményanyag “meglehetősen nagy,a rövidnek mondható válaszok,csupán a munkáid kiegészítéseként hathatnak.

Édesanyám betegségét végigkíértem, egészen attól a pillanattól, ahogy kiderűlt, hogy 4.stádiumban van a daganatos megbetegedésben,  addig a pillanatig ,amikor elment közülünk. Ez az idő majd 2 évig tartott.

A két év minden napjának, minden percében az elvesztésétől való félelem uralta gondolataimat,

a haláltól való megóvás motiválta napi tevékenységemet. Ez megmutatkozott abban, hogy rendszeresen érdeklődtem utána, bíztattam, amikor kellett ápoltam, gyógyszereket szereztünk be stb...

Tehát a halál motívuma 2 éven keresztül kísérte mindennapjaimat, amikor elment a veszteséget azonnal nem éreztem, csupán 1 évvel a halála után kezdtem azt a bizonoy hiányt  érezni.

Minden haláleset egyedi, nálunk lehetetlen volt orvosilag segíteni, így az utolsó órákat imátkozással töltöttem, melyhez a megfelelő imákat olvastam és eközben vártam, hogy leküzdje a teste jelentette akadályokat. Ilyenkor az ember az érzelmek teljes repertoárját átéli,az extázistól  a nyugalomig. Közvetlenül a halála után érzéketlenné váltam ,ezt nyugodt lelkiállapotnak lehet tekinteni?

Istenben való extázis élménye, merhetek ilyet leírni?

2. Ha nem okoz gondot, megosztanád-e, hogy melyen voltak a legsötétebb gondolatok melyeket a halálesettel kapcsolatban éreztél (magaddal vagy másokkal kapcsolatban-gyűlöl, öngyolkossági vágy, nincs értelme az életnek, már soha nem megyek férjhez, stb.)? 

Az édesanyám után pár hónapra szeretett nagyapám( édesanyám édesapja )is elment közülünk.

Édesanyám halála után szintén daganatos megbetegedés következtében veszítettem el  a nagyapám,akinek korábbi vizsgálatok alapján nem diagnoztizálták ezt a fajta betegséget. Tehát a veszteség érzése is más és más módon nyilvánul meg. A haláleset után 1,5 évvel éreztem úgy,hogy közel van a halál. Értelmetlen mindenfajta konfliktus az emberek közt. A cselekvéseknek csupán az adott pillanatban van jelentőségük, úgyis elmúlnak. Mély depresszióhoz hasonlított ez az Időszak. Egyedül a hit gyakorlása utján találtam kapcsolatot édesanyámmal, megnyugvást.

A miért pont Ő, fiatal volt, céltudatos, segítőkész, állandó kérdésekre nem kaptam választ, de a hit gyakorlása által képessé váltam elfogadni a ránk mért csapást.

3. Milyen érzéseid voltak az elhunyttal kapcsolatban a tragédia után, hogy látod őt most x év elteltével? (a felmagagasztaláson, az elhúnyt személy idealizálásán túl talán negatív érzések is felszínre kerülhettek: itthagytál, kitoltál velem, neked már könnyű?!...) 

Több alkalommal vágytam hozzá, most két év elteltével, minden családi eseményhez hozzáképzelem,

emlékezem a személyére, ha belenézek a tükörben, a vonásaimban keresem. A hiányt csak az emlékekkel tudom kitölteni.

Felidézem mosolyogva, és felidézem a fájdalmában, szenvedéseiben, minden formában, amiben megtapasztaltam.

Ez egy nagyon intim viszony, ami csak rá és rám tartozik. Persze valószínűleg a testvéreim is éppen így éreznek.

  

4. Ki vagy, mi adott erőt ahhoz, hogy-e személyes tragédia után értelmét érezd az életednek, folytatni tudod azt?

Számomra a kisfiam, akit egyedül nevelek , és aki ezen különleges helyzet kapcsán csak rám számíthat.

Rá kellett döbbenjek, hogy számára nem közvetíthetem az elmúlást.

A hit gyakorlása, Istenkeresés.

És a fentebb említett hozzáállás, amit  az édesanyámhoz fűződő  emlékeimmel kialakítottam.

5. Mikor érezted (érzed-e) egyáltalán hogy a haláleset megerősített, "új emberré" váltál? Változtak-e interperszonális (másokkal való) kapcsolataid? Milyen módon? Változott-e életszemléleted? Milyen személyiségváltozást észleltél magadon? 

6. Mikor érezted, hogy "tovább tudsz lépni"? Éreztél-e bűntudatot? (Amennyiben szerelmi társról van szó, mikor kezted azt érezni, hogy most már valaki az elhunyt kedvesed "helyébe léphet?")
 

Bűntudatot éreztem, azzal kapcsolatban, hogy a betegsége korábban is felismerhető lett volna, figyelhettem volna rá jobban, amikor arról beszélt, fáj valamilye, el kéne menni orvoshoz, stb... a gondolataimban megforult, hogy el kéne vele menni, dehát ráhagytam, oldja meg MAGA .

Édesanyám halála után 1 évvel édesapám új hölgyet mutatott be, számomra nem fog a helyébe lépni, és Édesapám számára sem. Mintha a szívben több fészek lenne 1-1 ember számára. A szeretetnek, az elfogadásnak több változata van.

7. Mi segített, mi segít a feldolgozásban?  Mik segítettek számodra a megbékélésben, a gyógyulásban, a felépülésben a gyászmunka feldolgozása kapcsán?  (Miben különbözik szerinted egy "művész" gyászmunkája, gyorsítja-e vagy késlelteti- e gyászfolyamatot, ha a szeretett elhunyt a gyászoló műveiben megjelenik, esetleg főszerepet kap?)

Én is elképzeltem egy képsorozatot vele kapcsolatban, de nem készítettem el, nálam a gyászmunka csak 1,5 évvel később indult igazán be. A művész gyászmunkája, abban segíthet, hogy felszínre hozza, társadalmiasítja azokat a gyásszal kapcsolatos érzelmeket, folyamatokat,amiket a gyászoló személy a gyász társadalmilag negatív ,(szomorú, volta miatt )megítélése miatt magában ,egyedül kell feldolgoznia. A felolgozásában utakat találnia. A gyászoló magára marad.

8. Szerinted meddig tart a gyász és egyáltalán véget ér- e valaha?

A gyász mit jelent?

9. Emelkedebb, esetleg spirituálisabb irányt vett az életed? Hogy alakult a történtek után a hittel való kapcsolatod?

A gyász szó értelmezése: Veszteségélmény, valamely veszteség következtében létrejövő magatartásformák összessége.

Közeli hozzátartozónk esetében a gyászmunka az lehet, hogy olyan magatartásformákat alakítunk ki, amivel az ismétlődően fellépő hiányérzet esetén is ellensúlyozni tudjuk a lelki egyensúlyveszettség érzését. Én a már fentebb említett módon működtetem ezt.

  

10. Értelmezted-e tragédiát tágabb perspektívából, mit akarhatott ezzel velem Isten?  

Természetesen a magam perspektívájából is próbáltam erre a kérdésre választ találni, de talán az élet folyamatában rajzolódik ki valamilyen esetleges hozzám is köthető ok.